Ugrás a tartalomra

Baár-Madas Református Gimnázium

leguan küldte be June 15, 2015 időpontban
Hely/kategóriák
Létrehozás
1929

1907-ben Baár János jómódú pesti polgár és Madas Károly földbirtokos alapítványából létesült a budapesti református leánynevelő intézet (kikötésük szerint viselve nevüket). Az iskola előbb budai villákban bérelt helyiséget, majd 1929-ben készült el a Rózsadomb nyugati, a Pasarét feletti lejtőjén a ma is álló épülete, szecessziós stílusban.

Tervezte Medgyaszay István, építették Havas Sándor és Varjas Gyula építőmesterek, a homlokzati sgraffitók rajzát Márton Ferenc készítette.

Az intézmény először felsőbb leányiskola és internátus volt, az első világháború alatt vált érettségit is adó líceummá, majd a ’20-as években gimnáziummá. 1945-ben, az általános iskolák kialakítása  idején a Baár-Madas is megkezdte az alsó négy évfolyam szervezését, ezt 1948-ban, a gimnáziumi részleget 1952-ben államosították.  Az épületben egy általános iskolát és egy óvónőképző intézetet követően 1990-ig a Móricz Zsigmond Gimnázium, mellette 1954-1968 között egy –  Kodály Zoltán által indított –  ének-zenei általános iskola is működött.

1990 szeptemberében kezdődött az első új tanév a Budapesti Református Gimnázium néven újjászervezett intézményben.  1993-tól neve kiegészült a Baár-Madas megnevezéssel, 1997-ben megindult az általános iskolai képzés is.

Tervezte
Medgyaszay István
Kivitelezte
Havas Sándor és Varjas Gyula
Cím

Lorántffy Zsuzsanna út 3
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok