Ugrás a tartalomra

hutterita, habán ház

leguan küldte be February 25, 2013 időpontban
Hely/kategóriák
Létrehozás
1590

A hutteriták vagy hutteri testvérek (az 1529-ben Morvaországban feltűnt Hutter Jákob követői), a protestáns anabaptizmusból keletkezett vallási csoport. Tagjai szigorúan szabályozott kommunisztikus közösségekben, teljes vagyonmegosztásban élnek. Hutter halála után, üldöztetésük elől az 1540-es években sokan átköltöztek a Királyi Magyarország területére.  Társadalmi alapegységeik a szigorú fegyelemben szervezett „házak” voltak.
A környező németajkú lakosság  emiatt a Haushaben („háztartás”) szó után habánoknak nevezte el őket, ami azután a magyarok között is elterjedt a hutteriták megnevezésére.  Több mint harmincféle mesterséget űztek, mindent a legmagasabb színvonalon csináltak, fazekasaik a 16. század végétől  egyedül ismerték Európa e tájékán az ónmázas fehér edény, a fajanszkerámia készítésének titkát. ----- Az anabaptista közösségek Mária Terézia uralkodása idején szűntek meg Magyarországon. A hutteriták többsége az üldöztetés elől Oroszországba menekült, majd az ottani kötelező katonai sorozás elől Észak-Amerikába vándorolt ki, követőik ma is nagy számban élnek az Egyesült Államokban és Kanadában, a tiroli német nyelv archaikus változatát beszélve.

A hutterita házak nagyméretű, tégla épületek, hatalmas, két olykor három emeletű  padlásterük felett meredek tetővel, amelyet  eredetileg éghetetlen (agyagba mártott) szalma borított („habántető”).  E tetőtérben kétoldalt sorakoztak a házaspárok hálókamrái,  a földszinten  terjedelmes termek voltak, a mennyezetet tartó központi oszlopokkal, e termeket közös műhelyekre vagy közös étkezésre használták, de volt itt a gyermekek számára bölcsődeszerű helyiség, iskola is.

Európában az eredeti habán lakott területek legnagyobb megőrzött emléke a pozsonyi kerületben lévő Nagylévárdon  (Veľké Leváre)  maradt fent. Egy négyszögletes tér körül az 1590-es években „habán udvart” építettek fel, 22 házzal, barokk kápolnával. ----- 1972-ben itt jött létre a Habán Múzeum.

Cím

Habánsky dvor 70
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok